
Ez az idézet olvasható Ruva Farkas Pál honlapján, aki magyarul ír, ellenben verselése érzelmi-gondolati csúcspontján gyakran átvált lovári anyanyelvére, ami sajátos kifejezőerőt kölcsönöz mondandójának:
„…télhideg van
a szalma elfogyott az ágyból
mit rakjak a tűzre
istenem
beteg vagyok
bújj ide hozzám éhes vagy tudom
hol volt hol meg volt
szász jek bári pírí phérdés shax
haj jek bári chikenáli bokolyi”
(Tizenöt évnyi hó)
A literátor és szociológus Ruva-Farkas Pál bátyja, Rostás Farkas György, József Attila-díjas magyar cigány író, költő, műfordító, újságíró, népművelő, a cigányság hagyományainak és nyelveinek kutatója így ír:
„Az istenek barnaságát festették arcunkra és én őrzöm az emlékek porlepte zálogjegyeit.
Érzem a szegénység okozta sebek tegnapjait.”
(Cigánykaraván)
1919. január 27-én -100 évvel ezelőtt- halt meg a magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legeredetibb alakja, Ady Endre.
Részlet ’A cigány vonójával’ című verséből
„Minden elmult bolondságom drága,
Magam csúfja, magam bolondsága:
Nem maradtam szeretetlen
S ha szerettem, magamat szerettem.
Most vagyok csak szomoruan, furcsán,
Régi-régi bolondságok multán
Szép eszem ha mostan elmén,
Istenem, be meg nem érdemelném.”